2020-as tanévkezdési támogatás Szegeden

Kedves Szegedi Szülő!

Az iskolák bezárása a veszélyhelyzet miatt minden család életében komoly felfordulást okozott. Egyik pillanatról a másikra kellett átállni a digitális, online oktatásra. Ez új kihívást jelentett a diákoknak, a szülőknek és a tanároknak egyaránt. Hálásak vagyunk Önnek, hogy az oktatási intézmények kényszerszünete idején is gondoskodott gyermekük tanulásáról! Sőt ebben a rendkívüli időszakban még nagyobb felelősség hárult minden szülőre.

A koronavírus járvány egész városunknak agy megpróbáltatásokat jelent, komoly veszteségeket okozott az önkormányzatunknak is. A bajt csak tetézte, hogy a kormány újabb forrásokat vont meg a városunktól a válság idején. Eddig 5 milliárd forintos hiányunk keletkezett a járvány miatt, de számunkra továbbra is kiemelten fontos, hogy a szegedi családokat támogatni tudjuk, különösen ebben a nehéz helyzetben. Szeged egy szolidáris város, amely akkor segyít, amikor a legfontosabb, a legnagyobb szükség van rá. Ezért a városvezetés úgy döntött, hogy az önkormányzat nehéz anyagi helyzete ellenére is fenntartjuk a tavalyi évben bevezetett tanévkezdési támogatást.

2020-ban is minden 1-8. évfolyamos, állandó szegedi lakhellyel rendelkező gyermek tanévkezdését 10 ezer forintos támogatással segítjük a szolidaritás jegyében!

Ahhoz, hogy a 2020-21-es tanévben az 1-8. évfolyamos gyermekük után járó 10 ezer forintot megkaphassák, kérem, hogy igényüket az ügyfélkapus regisztrációt követően a www.szegedvaros.hu honlapon tegyék meg!

Reméljük a járvány lecsengésével a gyerekek is mielőbb visszatérhetnek az iskolákba, ahol szép eredményeket érnek majd el! Sok sikert kívánunk Önöknek az új tanévben is!

Dr. Botka László
polgármester

Polgármesteri levél

Letölthető nyomtatvány