Május 22, csütörtök, Júlia, Rita
0 °C
0 °C / 0 °C

Szeged Megyei Jogú Város hivatalos weboldala

Óvodafejlesztési Program Szegeden- I. ütem; Garam utcai óvoda családbarát korszerűsítése

eu tamogatas kep
Kedvezményezett:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Konzorciumi partner:
-
A szerződött támogatás összege:
193 594 212 Ft
Önkormányzati önerő összege (bruttó):
144 786 819 Ft
Tartalom:

A Garam Utcai Óvoda 1985-ben épült lakótelepi környezetben, az Új-Rókusi városrészben. Parkosított nagy udvarral rendelkezik. Jelenleg 6 óvodai csoporttal működik. Átfogó korszerűsítésre, felújításra azonban építése óta nem került sor. Az Óvoda jelenleg korszerűtlen épületben működik, üzemeltetési költségei magasak, cél a hatékony, energia gazdaságos felújítás és energetikai rendszerének kiépítése. A kivitelezés, felújítás során megvalósításra kerül az előírt projektarányos akadálymentesítés (pl.: akadálymentesített bejárat, akadálymentes mosdó) valamennyi fogyatékossági csoportra kiterjedően.
Az óvoda felújítása során az alábbi műszaki,infrastrukturális fejlesztést kívánjuk a felhívás keretén belül megvalósítani:
– homlokzati nyílászárók cseréje
– a csoportszobáknál árnyékolás kialakítása, ahol szükséges, ott szúnyogháló alkalmazása
– az épület homlokzatának hőszigetelése
– lapos tető felújítása
– tetőfödém hő- és vízszigetelése
– nyaktagok teljes elbontása, olyan új határoló szerkezetek építése, amelyekben megfelelő a hő- és vízszigetelés
– új bejárati előtetők és akadálymentes rámpa építése
– a létesítmény vizesblokkjai teljes felújításra kerülnek, új szaniterek, csaptelepek kerülnek elhelyezésre
– az óvoda természetes szellőztetését a szükséges helyeken gépi szellőztetéssel kell kiegészíteni – új akadálymentes szülői, dolgozói illemhely, valamint egy csoportszobához tartozó akadálymentes vizesblokk létesítése
– az épület belső burkolatcseréje
– az épület belső felújító festése
– az udvari járdaburkolatok megújítása, új térburkolat az akadálymentesítés biztosítása és balesetveszély csökkentése érdekében
– a távfűtéses épületegyüttesben az elavult hőközpont felújítása
– az óvodaépület belső elektromos hálózatának szükséges mértékű rekonstrukciója.

A projekt azonosító száma:
TOP-6.2.1-15-SG1-2016-00005

2018-12-17

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően számos óvoda, bölcsőde és orvosi rendelő megújult az elmúlt időszakban Szegeden. A mai nappal megtörtént a Garam utcai óvoda átadása is, befejeződött az intézmény felújítása. A fejlesztéshez TOP-6.2.1-15 kódszámú projekt keretében az önkormányzat 193,594 millió forintot nyert.

A fejlesztéshez az önkormányzat önrésszel is hozzájárult; a beruházás értéke így bruttó 336 millió forint. A beruházás kivitelezője a HPQ PLUS Kft. volt. A felújítási munkálatok idejére a 162 Garam utcai ovist ideiglenesen a Teréz utcai óvodában helyezték el. A kivitelezési munkák 4 hónapot vettek igénybe. A Garam utcai óvoda 1985-ben épült, és átfogó korszerűsítésére azóta nem került sor, így az épület már nem felelt meg a mai követelményeknek. A modernizálás célja a hatékony, energiagazdaságos megoldások kialakítása és energetikai rendszerek kiépítése volt.
Az épület tartószerkezetei épek és állapotuk megfelelő volt, de az óvodát energetikailag korszerűsíteni kellett. Az épület kiegészítő homlokzati hőszigetelést kapott, a lapostető hő- és vízszigetelést biztosító rétegei megújultak. Cserélték a homlokzati nyílászárókat, felújították a vizesblokkokat, korszerűsítették a fűtésrendszert, a szükséges talajszigetelés miatt cserélték a burkolatokat és az udvart is rendezték. Új, korszerű hőszigetelő bukó-nyíló ablakokat és ajtókat építettek be, a külső ablakpárkányok alumínium fedést kaptak, a csoportszobáknál árnyékolókat raktak fel, valamint a szükséges helyeken szúnyoghálókat is felszereltek. A belső terek kapcsolatai részben megváltoztak, felújították az öltözőket, újrafestették a falakat, egyes helyiségekben az elektromos és gépészeti vezetékek eltakarására álmennyezetet építettek ki. Az elavult hőközpontot és a teljes fűtési rendszert modernizálták, és a belső elektromos hálózatot is rekonstruálták. A felújítás során az előírt projektarányos akadálymentesítés is megvalósult, akadálymentesített bejáratot, mosdót, vakok és gyengénlátók számára kitapintható padlóburkolatot, Braille betűs feliratokat, valamint hallássérültek számára indukciós rendszert építettek ki.
A Garam utcai óvoda felújításával párhuzamosan a Tünde téri óvoda korszerűsítése is elkezdődött. A 148 férőhelyes Tünde téri óvoda felújítására az önkormányzat szintén a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében nyert 224,232 millió forintot. A beruházás értéke itt is meghaladja a bruttó 331 millió forintot. A fejlesztés várhatóan 2019 januárjában készül el. Az óvodafejlesztési program első ütemében eddig elkészült a Tabán utcai és az Építő utcai óvoda felújítása. Következik a Kemes utcai és a Klebelsbergtelepi intézmény fejlesztése.

További információ:
Szeged MJV Polgármesteri Hivatal
Szabó C. Szilárd, sajtófőnök
T.: 62/564-098, E: szabo.szilard@szeged.eu
W: www.szegedvaros.hu/fejlesztesek-2014-2020/

Óvodafejlesztési Program Szegeden- I. ütem; Garam utcai óvoda családbarát korszerűsítése

Kulturális események
Kulturális események
Tovább
Soron következő fogadóórák
Soron következő fogadóórák
Tovább
Egyéb események, határidők
Egyéb események, határidők
Tovább

Közterületi ügyintéző (pályázat)

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet az Igazgatási Iroda határozatlan időre szóló közterületi ügyintéző posztjára   Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, továbbá a pályázó állam elleni bűncselekmény, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, korrupciós bűncselekmény, közélet tisztasága elleni, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, illetve közbizalom elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt nem áll, felsőoktatásban szerzett közszolgálati, jogi, műszaki szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és közszolgálati, jogi szakképesítés, vagy közszolgálati rendészeti, műszaki középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és közszolgálati szakmacsoportba tartozó szakképesítés   A munkakör betöltésénél előnyt jelent: felsőoktatásban szerzett műszaki szakképzettség; vagy műszaki középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és műszaki szakképesítés, jártasság műszaki rajzolvasás terén, közigazgatásban szerzett hatósági ügyintézési gyakorlat, számítógép felhasználói szintű ismerete.   Az ellátandó feladatok ismertetése: A közterületi ügyintéző munkakörébe tartozik a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárások lefolytatása a vonatkozó helyi önkormányzati rendelet szerint; közterület-használati engedélyek kiadása, részletfizetést engedélyező határozat készítése; a közterületek rendeltetésszerű használatának ellenőrzése, helyszíni ellenőrzések tartása, a kiadott közterület-használati engedélyekben meghatározott feltételek teljesülésének ellenőrzése; előterjesztés készítése a Közgyűlés illetékes szakbizottsága részére közterület-használati díj mérséklésére irányuló kérelmek elbírálásához; kötelezést tartalmazó határozat készítése engedély nélküli, vagy engedélytől eltérő közterület-használat esetén az eredeti állapot helyreállítására, engedély nélküli használat esetén emelt mértékű díj megállapítása; szükség esetén végrehajtási eljárás elrendelése és foganatosítása.   Illetmény és egyéb juttatás: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv., a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról szóló 32/2003. (VIII. 29.) Kgy. rendelet, valamint a Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata szerint jár.   A pályázat benyújtásának határideje: 2025. június 6., elbírálásának határideje: 2025. június 13., benyújtásának módja: elektronikus úton, az acs.gabor@szeged.eu e-mail címre történő megküldésével   Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. Az állás leghamarabb 2025. június 16. napjától tölthető be 6 havi próbaidő letöltése mellett. A munkakör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tétele.   A pályázathoz csatolni kell: motivációs levelet (bruttó bérigény megjelölésével), a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajzot (az önéletrajz formanyomtatvány a www.szegedvaros.hu/oneletrajzsablon internetes oldalon érhető el), az Adatkezelési Tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot (a Tájékoztató és a nyilatkozat www.szegedvaros.hu/adatkezelesi-tajekoztato-palyazatokhoz internetes oldalon érhető el), iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát (vagy az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolást)
Tovább

Belső ellenőr (pályázat)

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a Belső Ellenőrzési Osztály határozatlan időre szóló belső ellenőr posztjára   Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, valamint a pályázó állam elleni bűncselekmény, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, korrupciós bűncselekmény, közélet tisztasága elleni, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, illetve közbizalom elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt nem áll, a) közgazdász; vagy gazdaságinformatikus; vagy informatikus közgazdász; vagy olyan főiskolai vagy egyetemi végzettség, amely a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásába vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet szerinti nyilvántartásába vételt lehetővé teszi; VAGY b) gazdasági mérnöki, gazdasági agrármérnöki vagy műszaki menedzseri szakképzettség; VAGY c) a) és b) pontba nem tartozó felsőfokú iskolai végzettség és 1. okleveles pénzügyi revizori szakképesítés; vagy 2. pénzügyi-számviteli ügyintézői szakképesítés, vagy 3. pénzügyi-számviteli szakellenőri szakképesítés; vagy 4. ellenőrzési szakelőadói szakképesítés; vagy 5. okleveles könyvvizsgálói szakképesítés; vagy 6. költségvetési ellenőri szakképesítés; vagy 7. mérlegképes könyvelői szakképesítés; vagy 8. a Belső Ellenőrök Nemzetközi Szervezetének okleveles belső ellenőri szakképesítése; vagy 9. az Information Systems Audit and Control Association (ISACA) Nemzetközi Szervezetének okleveles informatikai rendszerellenőri szakképesítése (CISA); vagy 10. közigazgatási gazdálkodási és ellenőrzési szakértői szakképesítés; vagy 11. felsőfokú költségvetési szakképesítés; vagy 12. felsőfokú államháztartási szakképesítés; vagy 13. államháztartási gazdálkodási és ellenőrzési szakképesítés; vagy 14. államháztartási ügyintézői szakképesítés; vagy 15. elektronikus információbiztonsági vezetői szakképesítés; vagy 16. integritás tanácsadói szakképesítés; vagy 17. vezetés és gazdálkodás a közszolgálatban szakképesítés ÉS az a) és c) pont szerinti esetben legalább két éves, a b) pont szerinti esetben legalább öt éves ellenőrzési vagy a szakmai végzettségének megfelelő vagy önkormányzati költségvetési szervnél szerzett szakmai gyakorlattal rendelkezik.   A munkakör betöltésénél előnyt jelent: a pályázó szerepel a belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásában, okleveles könyvvizsgálói vagy mérlegképes könyvelői szakképesítés, adótanácsadó szakképesítés, belső ellenőrzési tevékenység körében szerzett gyakorlat, kontrolling területén szerzett gyakorlat.   Az ellátandó feladatok ismertetése: A belső ellenőr feladata Szeged MJV Önkormányzata felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknél és/vagy gazdasági társaságoknál, illetve Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben szereplő feladatok ellátása, integrált kockázatkezelési, ellenőrzési, irányítási eljárások hatékonyságának értékelése és fejlesztése, a jogszabályoknak, belső szabályzatoknak való megfelelés, valamint a gazdaságosság, hatékonyság, eredményesség vizsgálata, tanácsadói szerepkör érvényre juttatása.   Illetmény és egyéb juttatás a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv., a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról szóló 32/2003. (VIII. 29.) Kgy. rendelet, valamint a Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata szerint jár.   A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 30., elbírálásának határideje: 2025. június 13., benyújtásának módja: elektronikus úton, az acs.gabor@szeged.eu e-mail címre történő megküldésével   Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. Az állás a belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásába vételétől függően, de legkorábban 2025. június 16. napjától tölthető be 6 havi próbaidő letöltése mellett. A munkakör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tétele.   A pályázathoz csatolni kell: motivációs levelet (bruttó bérigény megjelölésével), a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajzot (az önéletrajz formanyomtatvány a www.szegedvaros.hu/oneletrajzsablon internetes oldalon érhető el), az Adatkezelési Tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot (a Tájékoztató és a nyilatkozat www.szegedvaros.hu/adatkezelesi-tajekoztato-palyazatokhoz internetes oldalon érhető el), iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, a legalább két éves vagy legalább öt éves szakmai gyakorlat igazolását, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát (vagy az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolást)
Tovább
összes álláshirdetés