Május 15, csütörtök, Zsófia, Szonja
0 °C
0 °C / 0 °C

Szeged Megyei Jogú Város hivatalos weboldala

Óvodafejlesztési Program Szegeden- I. ütem; Cső utcai óvoda fejlesztése

eu tamogatas kep
Kedvezményezett:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Konzorciumi partner:
-
A szerződött támogatás összege:
509 763 653 Ft
A támogatás mértéke:
100%
Önkormányzati önerő összege (bruttó):
1 566 386 Ft
Tartalom:

A Cső Utcai Óvoda panel technológiával épült, mely az Északi városrészben zöld övezetben található. Parkosított nagy udvarral rendelkezik, ahol minden csoportnak külön játszóterülete van homokozóval és fajátékokkal. Az óvoda 1979-ben épült. A három épületrészből, nyolc csoportszobából és az ezekhez külön-külön tartozó kiszolgáló helyiségekből (mosdó és öltöző) áll.  Az Óvoda jelenleg korszerűtlen épületben működik, üzemeltetési költségei magasak, cél a hatékony, energia gazdaságos felújítás és energetikai rendszerének kiépítése.
Az intézmény meglévő műszaki állapotának felmérése során a 188 férőhelyes óvoda felújítása során az alábbi műszaki, infrastrukturális fejlesztést kívánjuk a felhívás keretén belül megvalósítani:
– homlokzati nyílászárók cseréje,
– az épület teljes homlokzatának utólagos külső oldali hőszigetelése,
– lapos tető felújítása, tetőfödém hőszigetelése, valamint az összekötő folyosók födémének hő- és megfelelő vízszigetelése,
– vizesblokkok felújítása,
– projektarányos akadálymentesítés (pl.: akadálymentesített bejárat, akadálymentes mosdó) valamennyi fogyatékossági csoportra kiterjedően,
– a közös terek burkolatcseréje, folyosókon (nyaktagokban és előterekben) illetve a gazdasági épületrészben,
– épület belső felújító festése,
– az óvodaépület belső elektromos hálózatának szükséges mértékű rekonstrukciója,
– a távfűtéses épületegyüttesben az elavult hőközpont felújítása,
– udvar rendezés.

A projekt azonosító száma:
TOP-6.2.1-15-SG1-2016-00003

2020-06-22

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

Már a hetedik óvodáját újította fel a szegedi önkormányzat 2017 óta. A Cső utcai intézményben mától újra fogadják a gyerekeket.

A Cső utcai óvoda 1979-ben épült panel technológiával. A három részből álló, kétszintes épületegyüttesben nyolc csoportszoba található, ezekben kétszáz kisgyermeknek jut hely. A parkosított udvaron minden csoportnak külön játszóterülete van homokozóval, fajátékokkal. Az óvoda most kívül-belül megújult a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Az Óvodafejlesztési Program Szegeden – I. ütem; Cső Utca Óvoda fejlesztése című, TOP-6.2.1-15-SG1-2016-00003 kódszámú projektben a felújításra bruttó 511,6 millió forintot fordított a szegedi önkormányzat – 231,6 millió forintot európai uniós, 280 milliót pedig saját forrásból.

A felújítással az óvoda nemcsak szebb lett, hanem az üzemeltetésére is kevesebbet kell költeni. A beruházás során kicserélték az összes külső nyílászárót, a homlokzatot hőszigeteléssel látták el. A lapos tetőt teljesen felújították. A csoportszobák ablakainál árnyékolókat helyeztek el. Az udvaron két ivókutat létesítettek, és új térburkolat készült.

Az épületrészeken belül megújult a gyermekek által használt nyolc vizesblokk: kicserélték a burkolatokat, új szanitereket, csaptelepeket szereltek fel. A folyosók és a csoportszobák is új padlóburkolatot kaptak. Kicserélték az álmennyezeteket, és az összes helyiséget kifestették. Felújították a földszinti melegítő és az emeleti tálaló konyhát. Korszerű fűtési rendszert építettek ki: a hőközpontot modernizálták, a csöveket és a radiátorokat kicserélték. A fűtés automatikusan vezérelt a külső hőmérséklet függvényében. Korszerűsítették az óvoda elektromos hálózatát: alumínium helyett réz vezetékeket építettek ki, a régi lámpatesteket modern LED világításra cserélték. Az épület villámvédelmét is megújították. Az akadálymentesítés részeként a főbejáratnál rámpát építettek, és a földszinten akadálymentes mellékhelyiséget alakítottak ki.

Új bútorokat is kaptak az óvodások: 200 széket, 40 asztalt és 32, egyenként hatszemélyes öltözőfalat szerzett be az önkormányzat bruttó 3,35 millió forint értékben.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes Dél-Konstrukt Zrt. végezte.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 2017 óta megújult az Építő utcai, a Tabán utcai, a Garam utcai, a Tünde téri, a Kemes utcai, a klebelsbergtelepi és a Cső utcai óvoda. Ezekre az önkormányzat összesen bruttó 2 milliárd 68 millió forintot fordított (ebből 1 milliárd 358 millió forint uniós támogatás, 710 millió forint saját forrás). Az óvodafejlesztési program a Jerney, a Gedói és a Tarjáni óvoda felújításával folytatódik.

További információ:
Szeged MJV Polgármesteri Hivatal
Szabó C. Szilárd, sajtófőnök
T.: 62/564-098, E: szabo.szilard@szeged.eu
W: www.szegedvaros.hu/fejlesztesek-2014-2020/

Óvodafejlesztési Program Szegeden- I. ütem; Cső utcai óvoda fejlesztése

Kulturális események
Kulturális események
Tovább
Soron következő fogadóórák
Soron következő fogadóórák
Tovább
Egyéb események, határidők
Egyéb események, határidők
Tovább

Belső ellenőr (pályázat)

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a Belső Ellenőrzési Osztály határozatlan időre szóló belső ellenőr posztjára   Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, valamint a pályázó állam elleni bűncselekmény, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, korrupciós bűncselekmény, közélet tisztasága elleni, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, illetve közbizalom elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt nem áll, a) közgazdász; vagy gazdaságinformatikus; vagy informatikus közgazdász; vagy olyan főiskolai vagy egyetemi végzettség, amely a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásába vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet szerinti nyilvántartásába vételt lehetővé teszi; VAGY b) gazdasági mérnöki, gazdasági agrármérnöki vagy műszaki menedzseri szakképzettség; VAGY c) a) és b) pontba nem tartozó felsőfokú iskolai végzettség és 1. okleveles pénzügyi revizori szakképesítés; vagy 2. pénzügyi-számviteli ügyintézői szakképesítés, vagy 3. pénzügyi-számviteli szakellenőri szakképesítés; vagy 4. ellenőrzési szakelőadói szakképesítés; vagy 5. okleveles könyvvizsgálói szakképesítés; vagy 6. költségvetési ellenőri szakképesítés; vagy 7. mérlegképes könyvelői szakképesítés; vagy 8. a Belső Ellenőrök Nemzetközi Szervezetének okleveles belső ellenőri szakképesítése; vagy 9. az Information Systems Audit and Control Association (ISACA) Nemzetközi Szervezetének okleveles informatikai rendszerellenőri szakképesítése (CISA); vagy 10. közigazgatási gazdálkodási és ellenőrzési szakértői szakképesítés; vagy 11. felsőfokú költségvetési szakképesítés; vagy 12. felsőfokú államháztartási szakképesítés; vagy 13. államháztartási gazdálkodási és ellenőrzési szakképesítés; vagy 14. államháztartási ügyintézői szakképesítés; vagy 15. elektronikus információbiztonsági vezetői szakképesítés; vagy 16. integritás tanácsadói szakképesítés; vagy 17. vezetés és gazdálkodás a közszolgálatban szakképesítés ÉS az a) és c) pont szerinti esetben legalább két éves, a b) pont szerinti esetben legalább öt éves ellenőrzési vagy a szakmai végzettségének megfelelő vagy önkormányzati költségvetési szervnél szerzett szakmai gyakorlattal rendelkezik.   A munkakör betöltésénél előnyt jelent: a pályázó szerepel a belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásában, okleveles könyvvizsgálói vagy mérlegképes könyvelői szakképesítés, adótanácsadó szakképesítés, belső ellenőrzési tevékenység körében szerzett gyakorlat, kontrolling területén szerzett gyakorlat.   Az ellátandó feladatok ismertetése: A belső ellenőr feladata Szeged MJV Önkormányzata felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknél és/vagy gazdasági társaságoknál, illetve Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben szereplő feladatok ellátása, integrált kockázatkezelési, ellenőrzési, irányítási eljárások hatékonyságának értékelése és fejlesztése, a jogszabályoknak, belső szabályzatoknak való megfelelés, valamint a gazdaságosság, hatékonyság, eredményesség vizsgálata, tanácsadói szerepkör érvényre juttatása.   Illetmény és egyéb juttatás a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv., a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról szóló 32/2003. (VIII. 29.) Kgy. rendelet, valamint a Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata szerint jár.   A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 30., elbírálásának határideje: 2025. június 13., benyújtásának módja: elektronikus úton, az acs.gabor@szeged.eu e-mail címre történő megküldésével   Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. Az állás a belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásába vételétől függően, de legkorábban 2025. június 16. napjától tölthető be 6 havi próbaidő letöltése mellett. A munkakör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tétele.   A pályázathoz csatolni kell: motivációs levelet (bruttó bérigény megjelölésével), a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajzot (az önéletrajz formanyomtatvány a www.szegedvaros.hu/oneletrajzsablon internetes oldalon érhető el), az Adatkezelési Tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot (a Tájékoztató és a nyilatkozat www.szegedvaros.hu/adatkezelesi-tajekoztato-palyazatokhoz internetes oldalon érhető el), iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, a legalább két éves vagy legalább öt éves szakmai gyakorlat igazolását, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát (vagy az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolást)
Tovább

Pénzügyi ügyintéző (pályázat)

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a Közgazdasági Iroda határozatlan időre szóló pénzügyi ügyintéző posztjára     Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, továbbá a pályázó állam elleni bűncselekmény, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, korrupciós bűncselekmény, közélet tisztasága elleni, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, illetve közbizalom elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt nem áll, a) felsőoktatásban szerzett gazdaságtudományi szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és gazdaságtudományi szakképesítés vagy b) gazdasági középiskolai végzettség és mérlegképes könyvelő szakképesítés; vagy középiskolai végzettség és mérlegképes könyvelő szakképesítés.   A munkakör betöltésénél előnyt jelent: mérlegképes könyvelő szakképesítés, közigazgatásban szerzett gyakorlat, felhasználói szintű számítógépes ismeret.   Az ellátandó feladatok ismertetése: A pénzügyi ügyintéző feladatkörébe tartozik a nemzetiségi önkormányzatok vezetőivel együttműködve a nemzetiségi önkormányzatok éves költségvetésének elkészítése, közreműködés az évközi költségvetés-módosításuk összeállításában, az éves költségvetési beszámoló és zárszámadásuk elkészítésében; a nemzetiségi önkormányzatok járulék bevallásával kapcsolatos teendők intézése a NAV felé, a nemzetiségi önkormányzatok számláinak és ezek könyvelési tételeinek rögzítése.A központi gazdálkodásban egyes költségvetési soroknál a kötelezettségvállalással, számlaérkeztetéssel, kontírozással, átutalásokkal-, valamint ezeknek a kiadásoknak az érvényesítésével kapcsolatos feladatok könyvelési programban történő elvégzése.   Illetmény és egyéb juttatás: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv., a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról szóló 32/2003. (VIII. 29.) Kgy. rendelet, valamint a Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata szerint jár.   A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 18. elbírálásának határideje: 2025. május 23., benyújtásának módja: elektronikus úton az acs.gabor@szeged.eu e-mail címre történő megküldésével.   Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. Az állás leghamarabb 2025. május 26. napjától tölthető be 6 havi próbaidő letöltése mellett. A munkakör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tétele.   A pályázathoz csatolni kell: motivációs levelet (bruttó bérigény megjelölésével), a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajzot (az önéletrajz formanyomtatvány a www.szegedvaros.hu/oneletrajzsablon internetes oldalon érhető el), az Adatkezelési Tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot (a Tájékoztató és a nyilatkozat www.szegedvaros.hu/adatkezelesi-tajekoztato-palyazatokhoz internetes oldalon érhető el), iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát (vagy az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolást)
Tovább
összes álláshirdetés