Május 18, vasárnap, Erik, Alexandra
0 °C
0 °C / 0 °C

Szeged Megyei Jogú Város hivatalos weboldala

Orvosi rendelő fejlesztési program Szegeden I.ütem, Kiskundorozsmai új egészségház építése

eu tamogatas kep
Kedvezményezett:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Konzorciumi partner:
-
A szerződött támogatás összege:
213 784 102 Ft
Önkormányzati önerő összege (bruttó):
73 448 981 Ft
Tartalom:

Szeged – Kiskundorozsmán a korábban orvosi rendelőként funkcionáló épület 1908-ban épült, eredetileg nem egészségügyi ellátásra tervezték, ebből kifolyólag is nem felel meg az érvényes előírásoknak. A rendelkezésre álló teljes hasznos terület 301,69 m2, melyben nem fér el a minimum követelmények szerinti szükséges funkció. A rendelő épület bővítése sem vertikálisan, sem horizontálisan nem volt lehetséges a telekre vonatkozó megengedett legnagyobb beépítettségi mértékre tekintettel, mivel azt már így is túlhaladta. Az elmúlt 17 évben csupán szükséges kisebb felújítási munkák, illetve az állagmegóváshoz szükséges munkák elvégezésre volt fedezet, átfogó korszerűsítésre nem volt lehetőség.
Az új rendelőépületben a korábbi struktúrában praktizálnak tovább az orvosok, azaz 4 fő háziorvos és 2 fő gyermekorvos személyében 1-1 fő asszisztenssel külön rendelőhelyiségekben. A 2 fő fogorvos számára azonban külön-külön rendelőhelyiség került kialakításra. Az új építés során az épület belső helyiségei felosztásának racionalizációja is megtörtént, amelynek keretében minden alapellátási szolgálat külön épületrészben van elhelyezve a szükséges szociális és kiszolgáló helyiségekkel együtt. Az épület magastetős, önállóan álló ingatlanként került kialakításra. Valamennyi épületet határoló szerkezet hőszigetelt és az energetikai előírásoknak megfelelő nyílászárók kerültek beépítésre. Az új gépészeti rendszer kiépítése során a hatályos előírásoknak és energetikai szempontból is megfelelő rendszer került elhelyezésre, minden épületrész részére külön almérők felhelyezésével az egymás közötti elszámolhatóságot megkönnyítve. Az új intézmény elektromos hálózatának tervezésekor a szolgáltatók által használni kívánt eszközök és ezeken felüli komfortot biztosító berendezések kiszolgálására alkalmas rendszer került megtervezésre és beépítésre. A projekt keretében az időközben elhasználódott és a zavartalan ellátás érdekében szükséges eszközök is beszerzésre kerültek.
A jogszabályi és szakmai feltételeknek megfelelő, a mai kor igényeit kielégítő rendelőépület került megvalósításra.

A projekt azonosító száma:
TOP-6.6.1-15-SG1-2016-00003

2018-06-25

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

A 2017 decemberében átadott Budapesti körúti orvosi rendelő után, ma adták át a szegedieknek az új orvosi rendelőt Kiskundorozsmán. A korszerűsítés 2017 tavaszán kezdődött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, melynek TOP-6.6.1-15 kódszámú intézkedése 213,784 millió forintos európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyújtott a fejlesztésre, melyhez Szeged MJV Önkormányzata további, 68,715 millió forint saját forrást biztosított.

A szegedi orvosi rendelők energetikai és infrastrukturális korszerűsítése 2017 januárjában kezdődött meg. A Korondi utcai rendelő 2017 novemberében, a Budapesti körúti orvosi rendelő 2017 decemberében, ma pedig az új kiskundorozsmai rendelő került átadásra. A kivitelezést lebonyolító Miksi Bau Kft. 330 nap alatt, határidőben teljesítette a munkálatokat.
Az új orvosi rendelő a régi piactér melletti üres önkormányzati területen került kialakításra. Az épület mind funkcionálisan, mind építészetileg megfelel a mai kor követelményeinek, ezáltal korszerű és hosszútávon fenntartható. A kivitelezés során a legújabb technológiával készült nyílászárók, hőszigetelés, szerkezeti falak, belső burkolatok gépészeti berendezések és energiatakarékos elektromos rendszerek és informatikai hálózat került beépítésre. Az új orvosi rendelő két épületrészből áll. Az első szárnyban a gyermekorvosok és a védőnők, a második szárnyban pedig a felnőtt háziorvosok valamint a fogorvosok kerültek elhelyezésre. A páciensek részére kialakított, új várótermi bútorokkal berendezett várótermek világosak és tágasak. Az esztétikusan kialakított rendelő helyiségek a korszerű betegellátás érdekében a projekt keretében 3,9 millió forint értékben beszerzésre került új orvos-technológiai eszközökkel felszereltek. A betegek számára biciklitároló és gépjárműparkoló is kialakításra került, amely a könnyebb megközelítést biztosítja. A projekt keretében teljes körű akadálymentesítés valósult meg, azaz mozgáskorlátozott parkoló, akadálymentes rámpa, belső mozgáskorlátozott mellékhelyiség, a gyengénlátók részére taktilis vezetősávokat alakítottak ki, a hallássérültek részére pedig indukciós hurkot szereltek fel, ami a könnyebb beszédértést segíti.
Az épület közvetlen környezetében parkosított, füves részeket alakítottak ki.

Az új rendelőintézet az ott dolgozó orvosok, és védőnők munkájához megteremtette a megfelelő és szükséges feltételeket. A mai naptól teljesen új, modern, korszerű körülmények között tudják fogadni a körzet lakosait.

További információ:
Szeged MJV Polgármesteri Hivatal
Szabó C. Szilárd, sajtófőnök
T.: 62/564-098, E: szabo.szilard@szeged.eu
W: www.szegedvaros.hu/fejlesztesek-2014-2020/

Orvosi rendelő fejlesztési program Szegeden I.ütem, Kiskundorozsmai új egészségház építése

Kulturális események
Kulturális események
Tovább
Soron következő fogadóórák
Soron következő fogadóórák
Tovább
Egyéb események, határidők
Egyéb események, határidők
Tovább

Közterületi ügyintéző (pályázat)

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet az Igazgatási Iroda határozatlan időre szóló közterületi ügyintéző posztjára   Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, továbbá a pályázó állam elleni bűncselekmény, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, korrupciós bűncselekmény, közélet tisztasága elleni, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, illetve közbizalom elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt nem áll, felsőoktatásban szerzett közszolgálati, jogi, műszaki szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és közszolgálati, jogi szakképesítés, vagy közszolgálati rendészeti, műszaki középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és közszolgálati szakmacsoportba tartozó szakképesítés   A munkakör betöltésénél előnyt jelent: felsőoktatásban szerzett műszaki szakképzettség; vagy műszaki középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és műszaki szakképesítés, jártasság műszaki rajzolvasás terén, közigazgatásban szerzett hatósági ügyintézési gyakorlat, számítógép felhasználói szintű ismerete.   Az ellátandó feladatok ismertetése: A közterületi ügyintéző munkakörébe tartozik a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárások lefolytatása a vonatkozó helyi önkormányzati rendelet szerint; közterület-használati engedélyek kiadása, részletfizetést engedélyező határozat készítése; a közterületek rendeltetésszerű használatának ellenőrzése, helyszíni ellenőrzések tartása, a kiadott közterület-használati engedélyekben meghatározott feltételek teljesülésének ellenőrzése; előterjesztés készítése a Közgyűlés illetékes szakbizottsága részére közterület-használati díj mérséklésére irányuló kérelmek elbírálásához; kötelezést tartalmazó határozat készítése engedély nélküli, vagy engedélytől eltérő közterület-használat esetén az eredeti állapot helyreállítására, engedély nélküli használat esetén emelt mértékű díj megállapítása; szükség esetén végrehajtási eljárás elrendelése és foganatosítása.   Illetmény és egyéb juttatás: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv., a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról szóló 32/2003. (VIII. 29.) Kgy. rendelet, valamint a Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata szerint jár.   A pályázat benyújtásának határideje: 2025. június 6., elbírálásának határideje: 2025. június 13., benyújtásának módja: elektronikus úton, az acs.gabor@szeged.eu e-mail címre történő megküldésével   Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. Az állás leghamarabb 2025. június 16. napjától tölthető be 6 havi próbaidő letöltése mellett. A munkakör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tétele.   A pályázathoz csatolni kell: motivációs levelet (bruttó bérigény megjelölésével), a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajzot (az önéletrajz formanyomtatvány a www.szegedvaros.hu/oneletrajzsablon internetes oldalon érhető el), az Adatkezelési Tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot (a Tájékoztató és a nyilatkozat www.szegedvaros.hu/adatkezelesi-tajekoztato-palyazatokhoz internetes oldalon érhető el), iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát (vagy az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolást)
Tovább

Belső ellenőr (pályázat)

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a Belső Ellenőrzési Osztály határozatlan időre szóló belső ellenőr posztjára   Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, valamint a pályázó állam elleni bűncselekmény, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, korrupciós bűncselekmény, közélet tisztasága elleni, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, illetve közbizalom elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt nem áll, a) közgazdász; vagy gazdaságinformatikus; vagy informatikus közgazdász; vagy olyan főiskolai vagy egyetemi végzettség, amely a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásába vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet szerinti nyilvántartásába vételt lehetővé teszi; VAGY b) gazdasági mérnöki, gazdasági agrármérnöki vagy műszaki menedzseri szakképzettség; VAGY c) a) és b) pontba nem tartozó felsőfokú iskolai végzettség és 1. okleveles pénzügyi revizori szakképesítés; vagy 2. pénzügyi-számviteli ügyintézői szakképesítés, vagy 3. pénzügyi-számviteli szakellenőri szakképesítés; vagy 4. ellenőrzési szakelőadói szakképesítés; vagy 5. okleveles könyvvizsgálói szakképesítés; vagy 6. költségvetési ellenőri szakképesítés; vagy 7. mérlegképes könyvelői szakképesítés; vagy 8. a Belső Ellenőrök Nemzetközi Szervezetének okleveles belső ellenőri szakképesítése; vagy 9. az Information Systems Audit and Control Association (ISACA) Nemzetközi Szervezetének okleveles informatikai rendszerellenőri szakképesítése (CISA); vagy 10. közigazgatási gazdálkodási és ellenőrzési szakértői szakképesítés; vagy 11. felsőfokú költségvetési szakképesítés; vagy 12. felsőfokú államháztartási szakképesítés; vagy 13. államháztartási gazdálkodási és ellenőrzési szakképesítés; vagy 14. államháztartási ügyintézői szakképesítés; vagy 15. elektronikus információbiztonsági vezetői szakképesítés; vagy 16. integritás tanácsadói szakképesítés; vagy 17. vezetés és gazdálkodás a közszolgálatban szakképesítés ÉS az a) és c) pont szerinti esetben legalább két éves, a b) pont szerinti esetben legalább öt éves ellenőrzési vagy a szakmai végzettségének megfelelő vagy önkormányzati költségvetési szervnél szerzett szakmai gyakorlattal rendelkezik.   A munkakör betöltésénél előnyt jelent: a pályázó szerepel a belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásában, okleveles könyvvizsgálói vagy mérlegképes könyvelői szakképesítés, adótanácsadó szakképesítés, belső ellenőrzési tevékenység körében szerzett gyakorlat, kontrolling területén szerzett gyakorlat.   Az ellátandó feladatok ismertetése: A belső ellenőr feladata Szeged MJV Önkormányzata felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknél és/vagy gazdasági társaságoknál, illetve Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben szereplő feladatok ellátása, integrált kockázatkezelési, ellenőrzési, irányítási eljárások hatékonyságának értékelése és fejlesztése, a jogszabályoknak, belső szabályzatoknak való megfelelés, valamint a gazdaságosság, hatékonyság, eredményesség vizsgálata, tanácsadói szerepkör érvényre juttatása.   Illetmény és egyéb juttatás a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv., a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról szóló 32/2003. (VIII. 29.) Kgy. rendelet, valamint a Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata szerint jár.   A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 30., elbírálásának határideje: 2025. június 13., benyújtásának módja: elektronikus úton, az acs.gabor@szeged.eu e-mail címre történő megküldésével   Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. Az állás a belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásába vételétől függően, de legkorábban 2025. június 16. napjától tölthető be 6 havi próbaidő letöltése mellett. A munkakör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tétele.   A pályázathoz csatolni kell: motivációs levelet (bruttó bérigény megjelölésével), a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajzot (az önéletrajz formanyomtatvány a www.szegedvaros.hu/oneletrajzsablon internetes oldalon érhető el), az Adatkezelési Tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot (a Tájékoztató és a nyilatkozat www.szegedvaros.hu/adatkezelesi-tajekoztato-palyazatokhoz internetes oldalon érhető el), iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, a legalább két éves vagy legalább öt éves szakmai gyakorlat igazolását, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát (vagy az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolást)
Tovább

Pénzügyi ügyintéző (pályázat)

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a Közgazdasági Iroda határozatlan időre szóló pénzügyi ügyintéző posztjára     Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, továbbá a pályázó állam elleni bűncselekmény, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, korrupciós bűncselekmény, közélet tisztasága elleni, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, illetve közbizalom elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt nem áll, a) felsőoktatásban szerzett gazdaságtudományi szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és gazdaságtudományi szakképesítés vagy b) gazdasági középiskolai végzettség és mérlegképes könyvelő szakképesítés; vagy középiskolai végzettség és mérlegképes könyvelő szakképesítés.   A munkakör betöltésénél előnyt jelent: mérlegképes könyvelő szakképesítés, közigazgatásban szerzett gyakorlat, felhasználói szintű számítógépes ismeret.   Az ellátandó feladatok ismertetése: A pénzügyi ügyintéző feladatkörébe tartozik a nemzetiségi önkormányzatok vezetőivel együttműködve a nemzetiségi önkormányzatok éves költségvetésének elkészítése, közreműködés az évközi költségvetés-módosításuk összeállításában, az éves költségvetési beszámoló és zárszámadásuk elkészítésében; a nemzetiségi önkormányzatok járulék bevallásával kapcsolatos teendők intézése a NAV felé, a nemzetiségi önkormányzatok számláinak és ezek könyvelési tételeinek rögzítése.A központi gazdálkodásban egyes költségvetési soroknál a kötelezettségvállalással, számlaérkeztetéssel, kontírozással, átutalásokkal-, valamint ezeknek a kiadásoknak az érvényesítésével kapcsolatos feladatok könyvelési programban történő elvégzése.   Illetmény és egyéb juttatás: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv., a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról szóló 32/2003. (VIII. 29.) Kgy. rendelet, valamint a Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata szerint jár.   A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 18. elbírálásának határideje: 2025. május 23., benyújtásának módja: elektronikus úton az acs.gabor@szeged.eu e-mail címre történő megküldésével.   Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. Az állás leghamarabb 2025. május 26. napjától tölthető be 6 havi próbaidő letöltése mellett. A munkakör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tétele.   A pályázathoz csatolni kell: motivációs levelet (bruttó bérigény megjelölésével), a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajzot (az önéletrajz formanyomtatvány a www.szegedvaros.hu/oneletrajzsablon internetes oldalon érhető el), az Adatkezelési Tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot (a Tájékoztató és a nyilatkozat www.szegedvaros.hu/adatkezelesi-tajekoztato-palyazatokhoz internetes oldalon érhető el), iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát (vagy az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolást)
Tovább
összes álláshirdetés