Elnök: Nagy Mihály E-mail: nagymihaly6312@gmail.com
Elnökhelyettes: Rácz László
Tag: Ladányi László, Rostás Sándor, Jakab József
Cím: 6725 Szeged, Rákóczi u. 11.
Tel: 62/310-677
Frissítve: 2019-11-06
Elnök: Nagy Mihály E-mail: nagymihaly6312@gmail.com
Elnökhelyettes: Rácz László
Tag: Ladányi László, Rostás Sándor, Jakab József
Cím: 6725 Szeged, Rákóczi u. 11.
Tel: 62/310-677
Frissítve: 2019-11-06
„Hiszem, hogy Szeged város díszpolgári címe rajtam keresztül elsősorban a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium közösségének, egyúttal Szeged város pedagógusainak elismerését jelenti ” – vallja Gál Béla, aki pályafutása 40 éve alatt szinte végig a Radnóti gimnáziumban tanított biológiát és kémiát.
1995 és 2000 között, valamint 2005-től 2019-es nyugdíjba vonulásáig igazgatta is a város legsikeresebb középiskoláját. Neve egybeforrt az RMG-vel, kidolgozója és alapítója volt az országosan egyedülálló biológia és biofizika tagozatnak. Egy évtizedig a szegedi középiskolák igazgatói munkaközösségének tevékenységét is összehangolta. Az Arany János Tehetséggondozó országos program indulásától kezdve annak tanácsadó testületében dolgozott. Szakvezetőként sok pedagógusjelölt hallgató indulását segítette, és több mint 10 évig az országos középiskolai tanulmányi versenyt szervező bizottság tagja volt. Eközben tizenegy biológia tárgyú tankönyve és segédkönyve jelent meg.
Pedagógiai munkáját 2017-ben Rátz Tanár Úr Életműdíjjal ismerték el, 2019-ben megkapta Szeged város Pro Urbe díját.
Honlap:
Email:
Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?
1.Látássérült személyek érdekeinek védelme, képviselete: ügyintézés segítése, szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok kezelése (pl. diszkrimináció esetén), jogi segítségnyújtás. Segédeszköz kölcsönzés, használat tanítása, vásárlás segítése.
2. Szabadidős programok szervezése: klubok, kirándulások, tandemkerékpározás önkéntesekkel, repülőzés - sárkányrepülő, vitorlázórepülő.
3. Szemléletformáló programok tartása: iskolák, cégek számára és városi rendezvényeken.
4. Szakmai rendezvények: akadálymentesítés, érdekképviselet témában.
5. Akadálymentesítési tanácsadás: önkormányzatok, hatóságok, tervezők, kivitelezők számára, együttműködés rehabilitációs környezettervező mérnökökkel.
Adószám: 18473951-1-06
Honlap:
https://www.ujakropolisz.hu/kozpont/szeged
Email:
Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?
Filozófiai, etikai tanulmányokat, önkéntes és kulturális programokat.
Adószám: 19011510-1-42
Honlap:
Email:
Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?
Ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosítunk személyesen és telefonon. Emberi jogokat sértő témákban tudunk segíteni, amikor az állampolgár egy közhatalmat gyakorló intézménnyel, személlyel vagy hatósággal áll szemben. Ilyenek lehetnek állami- (pl.: egészségügyi, oktatási) vagy önkormányzati intézmények. Ezen kívül jogtudatosító műhelyeket szervezünk és kiadványokat készítünk, valamint szakértőként/megfigyelőként részt veszünk más szervezetek eseményein.
Adószám: 18067109-1-41
Honlap:
Email:
Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?
Önkéntesség és civil feljesztés
Adószám: 18470367-1-06
"Szeged, a szolidaritás városa."