Közgyűlés (2019. június 21.)

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019. június 21. napján (péntek) 9.00 órai kezdettel tartotta soron következő ülését a Városháza Dísztermében.

Az ülésen – egyebek mellett – szó volt az Önkormányzat 2019. évi költségvetésének 1. sz. módosításáról, Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosításáról és településfejlesztési döntésekről, a 2019/2020. óvodai nevelési év előkészítéséről, a Heller Ödön Művelődési Ház igazgatói beosztásának betöltésével kapcsolatos döntés meghozataláról, Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019. II. félévi munkatervéről valamint beszámoló hangzott el az állandó bizottságok munkájáról, a Polgármester és a Jegyző Közgyűléstől átruházott hatáskörei gyakorlásáról (2018. december 01-től 2019. május 31-ig).

A közgyűlés nyilvánossága

Az eddig megszokott rendben továbbra is nyilvános a közgyűlés. A törvényi előírás és a karzat befogadóképességének korlátai miatt azonban az ülések látogatásához is regisztráció szükséges. Regisztrálni a közgyűlés hetében hétfő reggel 8 órától csütörtök délig lehet a jegyzői iroda munkatársainál a 62/564-480-as telefonszámon. Emellett a közgyűlésekről a Szeged TV minden alkalommal élő közvetítést ad, amelynek felvételét megismétlik.

A közgyűlés napirendi pontja ide kattintva érhető el.

A közgyűlés 2019. június 21-ei ülésének nyílt előterjesztései