A gyermekkar tagjaként már iskolásként fellépett a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok előadásain a makói születésű Vajda Júlia operaénekes, aki 1979-ben szerzett magyar-ének szakos diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Énekkari művészként 46 évvel ezelőtt került a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol hamarosan szólistaként is debütált, 1985-ben pedig az operatagozat magánénekese lett. Többször vendégszerepelt az Operaházban, ahol 1994-ben lépett először színpadra a Don Pasquale Norinájaként. Gregor József egyik kedvenc színpadi partnere volt, sikerrel énekelte az operairodalom leghíresebb szoprán főszerepeit. Művészetét többek között Bartók-Pásztory-díjjal, Szegedért emlékéremmel, Artisjus-díjjal, Príma-díjjal, Liszt Ferenc-díjjal ismerték el.  2008-ban elnyerte a Szeged Kultúrájáért díjat, 2010-ben a Szegedért Alapítvány fődíját, 2022-ben pedig a Dömötör-életműdíjat. 2015 óta a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja. Évek óta énekmesterként segíti a fiatal művészeket, és nemcsak operában, hanem más zenés műfajokban, sőt prózai produkciókban is sikert arat.