emeritus professzor
 (1916 - 2007)

1916-ban született Nagyrőczén. Sárospatakon, Miskolcon járt gimnáziumban, ezt követően Debrecenben, a Tisza István Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd az Anatómiai Intézetben, később a Patológiai Intézetben majd a Bőrgyógyászati Klinikán dolgozott.

1965-től 1986-ig tanszékvezető egyetemi tanár a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Bőrgyógyászati Klinikáján.

Tudományos kitüntetései: 

Kaposi Mór Emlékérem
Rajka Ödön Emlékérem
Jancsó Miklós Emlékérem
Prágai Károly Egyetem Emlékérme
Amsterdami Egyetem Emlékérme
Szegedi Egyetem Emlékérem
Simon Miklós professzor egész egyetemi tanári működése Szegedhez kötődik.

 Európa a dermatologia egyik legnagyobb művelőjeként tiszteli.Nemzetközi elismertsége, tekintélye számtalan kutatót, orvost vonzott Szegedre, akik az ő közvetítésével ismerték meg a várost. 

Becsületes állásfoglalásával, emberi tartásával, kiforrott vélemény nyilvánításával olyan egyénisége az egyetemnek, aki meghatározta annak szellemiségét.

Munkássága révén alakult ki a szeged bőrgyógyászati iskola, tanítványai közül négyen tanszékvezető egyetemi tanárok lettek, s további három munkatársa megyei kórházban osztályvezető főorvos.

Tudományos munkásságának legkiemelkedőbb eredménye egy új kórkép leírása, amelyet gyakran Simon porphyriának neveznek.

Irányítása alatt korszerű klinika alakult ki, amely a bőrgyógyászat minden modern módszerét alkalmazta.

Munkásságának nemzetközi elismertségét jelzi, hogy szegedi egyetemi tanári működése alatt több mint 300 külföldi vendéget fogadott klinikáján. Ő maga tizennégy külföldi tudományos társaság tiszteletbeli tagja.