geográfus, az SZTE rektora
(1942 - )
1942-ben született Makón. 1965-ben kapta meg biológia-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelét a József Attila Tudományegyetemen.
Ezt követően a csanádpalotai általános iskolában és gimnáziumban tanított. 1974-től a József Attila Tudományegyetem Gazdaságföldrajzi Tanszékének munkatársa. 1980-ban védte meg kandidátusi értekezését. A következő évben kapta meg docensi kinevezését. 1989-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 1990. óta egyetemi tanár, 1994-től tanszékvezetői megbízást kapott, és a József Attila Tudományegyetem rektora lett.
Oktatási feladata a fejlett és fejlődő tőkés országok gazdaságföldrajzi főkollégiumának vezetése. Rendszeresen és szívesen irányítja a diákkörös hallgatók munkáját. Tanítványai közül eddig hárman kiemelt első díjat, négyen második díjat, s ketten harmadik díjat nyertek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Vezetője az akkreditált \”Regionális folyamatok földrajzi és földtani elemzése\” című PhD programnak.
Kutatói érdeklődése kezdetben az agrárföldrajz, később a település- és területfejlesztés kérdéseire irányult. Kutatási eredményeiről rendszeresen számot ad tanulmányaiban, melyeknek száma meghaladja a százat. Egyetemi jegyzetet, két, országosan elfogadott tankönyvet írt. 16 könyvnek társszerzője, és két önálló könyve is megjelent, mint pl. az 1982-ben íródott \”A falusi átalakulás alapvető térfolyamatairól\” szóló.
Rendszeresen részt vesz hazai és nemzetközi konferenciákon. Szoros szakmai kapcsolatot tart az osnabrücki, brémai, göttingeni, koppenhágai, turkui, honkongi és tokiói egyetem földrajzi tanszékével.
Több alkalommal kapott megbízást központi, megyei, illetve települési önkormányzati szervektől. A regionális fejlesztést illetően rendszeresen végez szakértői tevékenységet.
1993-tól a Szegedi Akadémiai Bizottság elnökségének, az MTA Regionális Tudományos Bizottságának tagja, valamint a Képesítési Bizottság földrajzi szakbizottságának tagja, de funkciót vállalt és vállal még számos hazai és külföldi szervezetben és bizottságban is.
1999-ben Szeged városa Pro Urbe díjjal tüntette ki.