(1944 - )

Lippai Pál 1944-ben született Szegeden. Iskoláit is itt végzi – kiváló eredménnyel. Ezt a kitűnő érettségi eredmény a 4 nyelvvizsga és az 1967-ben a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel megszerzett diploma bizonyítja.
 

1970-1990-ig a 2. sz. Ügyvédi munkaközösségben dolgozik, az időszak végén már ennek vezetőjeként Az 1990. évi helyhatósági választásokon a FIDESZ-SZDSZ közös jelöltjeként polgármesterré választották. Teljes hivatali ideje alatt hangsúlyozta, hogy nem politikus, hanem technokrata. Pragmatikus álláspontjával a város konkrét ügyeinek megoldására keresett konkrét válaszokat. Munkáját 1993-ban belügyminiszteri kitüntetéssel ismerték el.
 

Polgármestersége idején – a kiemelkedően magas infláció beruházásgátló hatásainak ellenére – megépült a móravárosi elkerülő körút, elkészült a Szegedi Szabadtéri Játékok mobil nézőtere és számos új tornaterem épült az iskoláinkhoz. A négy éves ciklus végén a város költségvetését hitel nélkül és 1 milliárd forintos többlettel adta át utódjának.
Nem jelöltette magát újból, hanem visszatérve hivatásához ügyvédi irodát nyitott amelyet azóta is vezet.

Ügyvédi gyakorlata mellett történelmi és jogtörténeti kérdésekkel is foglalkozik, jelenleg a szegedi ügyvédi kamara történetét dolgozza föl egy tanulmányban.
 

Magánéletének meghatározó része a sport. Úszó és vízilabdás múltja közismert, jelenleg pedig a Tisza Volán SC Jégkorong Szakosztályának elnöke. Kitüntetett hobbija a bélyeggyűjtés, mellyel rangos nemzetközi eredményeket is kivívott magának.
 

Személyes és közéleti eredményeit, tevékenységét – kiemelve az egykori képviselő testületen belüli kompromisszumok iránti elkötelezettségét – Szeged Város Közgyűlése a 2008. évben díszpolgári címmel ismerte el.