Július 13, hétfő, Jenő, Henrik
0 °C
0 °C / 0 °C

Szeged Megyei Jogú Város hivatalos weboldala

Alapítványok

Alapítvány az Alteros gyerekekért

Alapítványok
Cím:Szeged, Gyík u.3. E-mail:alteralapitvany@gmail.com Telefon:+36-20-4309565   Ki(k) a szervezet célcsoportja(i)?Iskolánkban tanuló diákok Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?Iskolai alapítványunk az Alapítvány az Alteros gyerekekért, fő célja az iskola tanulóinak segítése életcéljaik elérésében. Tevékenységünk sokrétű, az egyén megsegítésén át az iskola valamennyi diákját érintő kezdeményezésig. Tanulóink között nagy létszámban vannak átlagostól eltérő szociokulturális környezetből érkezők, ezért fokozottan előtérbe kerül az ő megsegítésük, felzárkóztatásuk. Évente 2 alkalommal ruhavásárt tartunk, ahol jelképes összegért juthatnak hozzá téli/tavaszi ruházathoz. Könyvvásárunk szintén ezen az elven alapul. A ruhákat, könyveket alapítványunk adományokból szerzi be. Több diáknál egyéni megsegítés szükséges, nekik szemüveget, bérletet vagy tartós élelmiszert juttattunk. Lehetőség szerint pályázunk is, tavaly önkormányzati pályázat révén 60 diákunk járt Makón a Kalandparkban és próbálta ki erejét, bátorságát. Iskolánkban a lemorzsolódás enyhítésére alakítottuk ki Cseperedő Alternatív Napközbeni Ellátásunkat, ahol fiatal anyák gyermekeire gondozónő felügyel a tanórák ideje alatt. Iskolánk diákkonyhájában osztályok, diákcsoportok tanulhatják meg olcsó és tápláló ételek készítését. A közös főzésnek, étkezésnek közösségteremtő szerepe van. Tavalyi évben iskolánkban Csipet ABC néven kabinetet alakítottunk ki     a pénztáros és a bolti előkészítős tanulók számára. Szociális ápoló és gondozó képzésünkben demonstrációs termet hoztunk létre ezzel segítve az elméletben tanultak gyakorlatba való alkalmazását. Mindezek kialakításához alapítványunk is hozzájárult. Érdekesség a szervezet történetéből, vagy mások mondták Róluk.Alapítványunk által működtetett Cseperedő egy tanteremből kialakított bölcsődei kuckó a kicsi és a kicsit nagyobb gyerekek számára. Itt az iskolai tanórák ideje alatt gondozónő felügyelete mellett lehetőségük van játékra, pihenésre, mozgásos tevékenységekre, míg az édesanyák szakmát tanulnak. Szolgáltatásunk ingyenes, igény szerint kiságyat, pelenkát, bébiételt, gyermekruhát, biztosítunk az arra rászoruló gyermekeknek. A kezdeti délelőtti nyitva tartás mára már kibővült a délutáni tanórák idejére is, nyártól pedig akkreditált duális partner lett, ahol a leendő Gyermek- és ifjúsági felügyelők töltik gyakorlati idejüket. Adószám: 18940918-1-06

A Szegedi Görögkatolikus Egyházközségért Alapítvány

Alapítványok
Cím:6721 Szeged, Lechner tér 9. Honlap:http://www.szegoke.hu Email:szegokealapitvany@gmail.com Telefon:0630/565-3926   Ki(k) a szervezet célcsoportja(i)?Fő célcsoportja helyi, szegedi, Szeged környéki és határon túli iskoláskorú hátrányos helyzetű gyermekek. Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?Az Alapítvány 1993 óta a Szegedi Görögkatolikus Parókia tevékenységét támogatva foglalkozik az ifjúsággal és a különböző szociális rétegekkel. Olyan programokat valósít meg, mellyel a résztvevők társadalmi és nemzeti identitását erősíti. Közösségi élet megteremtésével, és különböző programok megvalósításával a szabadidő értelmes eltöltését, emberi kapcsolatok kialakítását és fejlesztését, közös élményszerzést tesz lehetővé, mely által a közösségi, a családi és a nemzeti kohézió is erősödik.Az Alapítvány tevékenységét a Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében élő görögkatolikus vallásúak, illetve a Görögkatolikus Parókiával bármilyen formában kapcsolatba kerülőkkel végzi. Küldetése között található a Parókia épületeinek felújítása, és a határon túli magyarok támogatása, ez utóbbi tevékenységének fő alkotó eleme. Lelkigyakorlatok, képzések támogatása. A fiataloknak hitéleti és egyéb közösségi programok szervezése és lebonyolítása. Állami gondozott, halmozottan hátrányos gyermekek anyagi segítése, felekezetre való tekintet nélkül.A helyi iskolákkal szoros kapcsolatban áll, mivel sok iskolán kívüli foglalkozásokat szervez számukra. Adószám: 18451906-1-06  

Családért és Munkáért Keresztény Alapítvány

Alapítványok
Honlap: www.megerosites.hu Email: tarssuli@gmail.com Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek? Családterápia, családkonzultáció, vallási családprogramok, kulturális rendezvények Adószám: 18465325-1-06

Együttműködéssel a gyermekekért Alapítvány

Alapítványok
Cím:6724, Szeged, Csaplár Benedek utca 7/A. Honlap:www.tokmagmedia.hu E-mail:info@tokmagmedia.hu Telefon:+36-20-3461700 Ki(k) a szervezet célcsoportja(i)?gyermekek, családok Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?Az alapítvány célkitűzése a „Minden gyermek játszhasson” gondolat köré rendeződik. Ennek megvalósítása érdekében rendszeresen jelentkező nagyszabású adománygyűjtéssel jelentkezünk Szegeden. Mi szervezzük az ingyenes Tökmag bulikat, továbbá számos tematikus, ingyenes családi jótékonysági programot, amelyen szórakoztató színházi előadásokkal, táncos produkciókkal, zenés-mesés programokkal, fejlesztő tornával, kézműves műhellyel, kreatív foglalkoztatóval, arcfestéssel, mesekoncerttel várjuk –elsősorban- a hátrányos helyzetű családokat elsősorban, de rendezvényeink mindenki számára nyitottak.  Adománygyűjtéseink során elsősorban a gyermekneveléshez szükséges alapvető eszközöket, tárgyakat, kiegészítő kellékeket - például: kiságyat, babakocsit, gyermekruhákat és cipőket, fejlesztő játékokat, plüssöket és gyermekkönyveket - gyűjtünk. Ezeket az adományokat - már létrejött megállapodások keretében – a régió bölcsődéihez, óvodáihoz, és a Védőnői szolgálathoz és hátrányos helyzetű, rászoruló családoknak, gyerekeknek juttatjuk el.                Adószám: 18737376-1-06

Fatima Ház Alapítvány

Alapítványok
Cím:6723 Szeged Csaba utca 34. Napsugaras Alkotóház Honlap:http://www.fatimahaz.hu E-mail: fatimahaz.alapitvany@gmail.com Telefon: +36704174444   Ki(k) a szervezet célcsoportja(i)?Nehéz körülmények között élő gyerekek és fiatalok Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?Célunk, hogy minden mélyszegénységben élőgyermek életébe legyen egypár boldog óra. Néhány örömteli pillanat megváltoztathatja a gyerekek jövőjét. Egy táborban kapott szép élmény vagy egy karácsonyi kívánság teljesítése boldogsággal tölti el a kisszívüket. Ezek a szép emlékek adhatnak erőt ahhoz, hogy majd felnövekedve akarjanak változtatni az életükön. Célunk elérése érdekében szervezünk gyermek és ifjúsági táborokat, ahol elsősorban a személyiség fejlesztéssel, önértékeléssel és önbizalom fejlesztéssel foglalkozunk. A fiatalok részére nemzetközi táborokat is rendezünk, hogy lehetőségük legyen határokon túli fiatalokkal megismerkedni, kapcsolatokat építeni. Újrahasznosításon keresztül képességfejlesztő foglalkozásokat tartunk a Napsugaras Alkotóházunkban. Az készült munkákat kiállításokra visszük, így a gyerekeknek és fiataloknak lehetőségük van megmutatni a tehetségüket.Segítjük a mélyszegénységben élő gyermekes a családok boldogulását. Elsősorban élelmiszer adományok gyűjtésével és osztásával járulunk, hozzá az életminőségük javításához. Fontosnak tartjuk, hogy legyen mindig mit enni a gyerekeknek és a serdülő fiataloknak.Alapítványunk munkatársai és önkéntesei dolgoznak azon, hogy boldogabbá tegyük a gyerekek életét. Kézműves termékeket készítünk, amiket online felületeken és az alkotóházban eladunk. http://muke.hu/ A bevételekből vásárolunk anyagot a programjainkhoz.Egy táborhelyet szeretnénk Ásotthalmon kialakítani. Ahol a szegénységben élő-, gyengénlátó-, és mozgáskorlátozott gyerekeknek is biztonságos mozgásterületet tudunk biztosítani, hogy minden gyerek felszabadultan tudjon pihenni, játszani, táborozni. „Mert nekik is jár a felszabadult játszás és a boldog nyári élmény” Érdekesség a szervezet történetéből, vagy mások mondták Róluk.Karácsony előtt megkérjük a gyerekeket, hogy rajzolják le, mit szeretnének kapni. Ezeket a kívánságokat próbáljuk meg teljesíteni. Általában olyan gyerekeket és fiatalokat választunk, akik életükbe még nem kaptak új ajándékot. Ők a karácsonyfájuk alatt még csak a mások megunt játékát, kinőtt ruháját találták –ha volt egyáltalán karácsonyfájuk, mert sok családnak még arra sem telik.Karácsony előtt minden munkatársunk és önkéntesünk azon dolgozik, hogy minél több gyereknek teljesítsük a karácsonyi álmát. Adószám: 19561527-1-06 Facebook: https://www.facebook.com/fatimahazalapitvany  

Gizella Királyné Alapitvány

Alapítványok
Honlap: https://w.w.w.facebook.com/groups/1133043254071766 Email: aotlecz@t-online.hu Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek? Példamutató hölgyek keresése és jutalmazása Adószám: 19353533-1-06

Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány

Alapítványok
Cím: 6724, Szeged Fűrész utca 16. Honlap: http://horizontalapitvany.hu E-mail: horizont.rehab.alapitvany@gmail.com Telefon: +36305973830   Ki(k) a szervezet célcsoportja(i)?Fogyatékkal élők, családok, fiatalok, idősek Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?A Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány legfőbb célja a sérült, beteg emberek segítése. Ennek érdekében a Horizont tevékenysége szerteágazó: hétköznapi emberekkel, valamint cégekkel, szervezetekkel is foglalkozik, számukra a szükségeiknek, igényeiknek megfelelően támaszt, segítséget és széles körű szolgáltatásokat nyújt. Az alapítvány kiemelt feladatának tekinti a társadalmi szemléletformálást, az össztársadalmi szociális érzékenység fejlesztését is. Annak érdekében, hogy az érintett személyek élete a legteljesebb lehessen, elengedhetetlen, hogy a lehetőségeikhez mérten a társadalom hasznos tagjaiként élhessenek.Alapítványunk létrehozta a CsakAzértIs!Buli nevű rendezvénysorozatot, amivel rendszeresen valódi akadálymentes szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget teremt sérültek, mozgásukban akadályozottak számára. Az egyedülálló rendezvénysorozat szervezésekor az alapítvány és partnerei nagy hangsúlyt fektetnek a szórakozással összekapcsolt érzékenyítésre is. A rendezvényeken az egészséges résztvevők rövid időre sérült társaik bőrébe bújhatnak, átérezhetik, átélhetik mindazokat a nehézségeket, amikkel a mindennapok során nekik együtt kell élniük. Ez nagyban elősegíti a társadalmi befogadás képességének erősödését, a nagyobb szociális érzékenység kialakulását, ráadásul remek közösségteremtő erővel bír. ALAPITVÁNY SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE Otthoni gyógytornaAz alapítvány és képzett szakemberei rehabilitációs gyógytornával segítik mindazokat, akiknek életminőségük javítása érdekében erre szükségük van. Ezek a foglalkozások jelenleg otthoni szolgáltatásként vehetők igénybe, és évek óta töretlenül nagy irántuk az érdeklődés. Akadálymentesítés:A fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek életét megkönnyíteni, élhetőbbé, korlátoktól mentesebbé tenni már önmagában komoly elhivatottságot jelentő feladat. Minden egyes szakember, aki az egészségügyi, szociális, oktatói-nevelői területen ehhez a munkához kapcsolódik, kiemelkedő emberi nagyságról, komoly szakmai felkészültségről tesz tanúbizonyságot. Vászontáskák festése:Műanyag zacskók kiváltására alapítványunk fogyatékkal élő, amatőr művészei vászontáskák festésével foglalkoznak. Környezetünk védelmét ezzel próbáljuk erősíteni. Adományok:Alapítványunk időseket, hátrányos és halmozottan hátrányos személyeket is támogat, az adományok fogadásával és a szétosztásával. Adószám: 19560447-1-06 Facebook: https://www.facebook.com/horizontrehabilitaciosalapitvany  

Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvány

Alapítványok
Honlap: www.ejam.hu Email: junior@ejam.hu Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek? A JA Magyarország elméleti és gyakorlati oktató programjaival kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar fiatalok kompetens, önálló, és felelősségteljes vállalkozóvá váljanak, illetve felkészültségük minél inkább megfeleljen leendő munkáltatóik elvárásának. A JAM vállalkozói közössége teret enged a fiatalok fejlődésének, ahol a csapatmunka általi kihívás mellett, a változó körülmények közötti felelősségteljes döntéshozás, a kockázatvállalás valamint az önmegvalósítás kerül előtérbe.A JAM segítségével a fiatalok reális kockázat mellett, mentori támogatással formálhatják üzleti ötleteiket és működtethetik vállalkozásaikat fenntartható módon, valós pénzforgalommal.A gyakorlati tudás átadására saját fejlesztésű digitális tartalmakat és nemzetközileg elismert online kurzusokat biztosítunk, valamint tapasztalati tanulással és újszerű pedagógiai módszerekkel folyamatosan segítjük, támogatjuk a pedagógusok és mentorok munkáját. Adószám: 18046980-2-06

Karitáció Alapítvány

Alapítványok
Honlap: www.karitacio.hu Email: info@karitacio.hu Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek? Bohócdoktori tevékenységet, támogató programokat rászoruló gyermekek és családjaik számára. Adószám: 19560540-1-06  

Kiút Szenvedélybetegek Gyógyulásáért Közhasznú Alapítvány

Alapítványok
Honlap:http://www.kiutalapitvany.hu Email:kiutalapitvany@gmail.com Mi a szervezetük fő tevékenysége? Mit biztosít a szegedieknek?Megelőző-felvilágosító szolgáltatás, egyéni és csoportos konzultáció a függőségből felépülni vágyóknak. Adószám: 18475214-1-06  
Kulturális események
Kulturális események
Tovább
Soron következő fogadóórák
Soron következő fogadóórák
Tovább
Egyéb események, határidők
Egyéb események, határidők
Tovább

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár - igazgató (pályázat)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.)   igazgatói munkakörének   betöltésére, 2026. december 31-től 2031. december 30-ig tartó 5 éves határozott időre szóló munkaviszony keretében vezető állású munkavállalóként.   Az intézményvezető által elvégzendő feladatok: vezető állású munkavállalóként munkaviszony keretében végzi az intézmény alapító okiratában foglalt feladatok ellátásának koordinálását, irányítását, ellenőrzését, az intézmény működésének biztosítását, az intézmény költségvetésének betartását, a munkáltatói jogok gyakorlását, valamint végrehajtja a fenntartó által hozott döntéseket.   A pályázati feltételek: a) szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség, b) a Közös Európai Referenciakeret (KER) szerinti B2 szintet elérő idegennyelv-ismeret, c) a pályázó végzettségének, szakképzettségének vagy az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban szerzett legalább ötéves szakmai gyakorlat, valamint a megbízás időpontjában vezetői gyakorlat fennállása, d) a pályázó végzettségének, szakképzettségének vagy az intézmény alaptevékenységének megfelelő, kiemelkedő szakmai vagy szakirányú tudományos tevékenység végzése, melynek igazolása történhet kutatási, publikációs vagy oktatási munkák bemutatásával, továbbá projektekben való részvétel igazolásával, e) büntetlen előélet, továbbá a pályázó nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatás eltiltás hatálya alatt.   A pályázatnak tartalmaznia kell: szakmai önéletrajzot (a pályázó pontos személyi adataival és elérhetőségeivel), az intézmény vezetésére vonatkozó programot – szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel.   A pályázathoz csatolandó: 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely igazolja a büntetlen előéletet, valamint hogy foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll a pályázó, iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okirat(ok), KER szerinti B2 szintet elérő idegennyelv-ismeret igazolása, mely történhet különösen államilag elismert komplex típusú középfokú nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat vagy a szakmai gyakorlat külföldi teljesítéséről szóló igazolás csatolásával, az ötéves szakmai gyakorlat, valamint a vezetői gyakorlat igazolása, kiemelkedő szakmai vagy szakirányú tudományos tevékenység igazolása (kutatási, publikációs vagy oktatási munkák, illetve projektekben való részvétel felsorolásával, bemutatásával), nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. 211. §-ában szereplő összeférhetetlenség fennáll-e, nyilatkozat a jogszabály által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról, nyilatkozat az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak tudomásul vételéről, valamint arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a közgyűlés/bizottság nyílt vagy zárt ülés keretében tárgyalja a pályázat elbírálását és a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevők megismerhetik, nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) 4. §-ában foglalt képzési kötelezettségnek eleget tesz vagy tett.   A nyilatkozatokhoz szükséges nyomtatványok, valamint az adatkezelési tájékoztató az alábbi linken érhetők el: https://www.szegedvaros.hu/egyeb-dokumentumok/szemelyzeti-osztaly-dokumentumai/a-somogyi-karoly-varosi-es-megyei-konyvtar-igazgatoi-munkakorere-kiirt-palyazat-anyagai   Javadalmazás: bruttó 1.211.300,-Ft/hó.   A pályázat benyújtásának határideje: 2026. augusztus 7.   A pályázat benyújtásának módja: elektronikus úton az acs.gabor@szeged.eu e-mail címre történő megküldéssel. A pályázat iránt érdeklődők részére a pályázat elkészítéséhez a Személyzeti Osztály (tel.: 62/564-412) nyújt tájékoztatást.   A pályázat elbírálásának módja, rendje: Az EMMI rendelet 6. § (1) bekezdése alapján az érvényes pályázati anyagot benyújtó pályázókat a munkáltatói jogkör gyakorlója által létrehozott, a kulturális intézmény alapfeladatait érintően szakértelemmel rendelkező tagokból álló bizottság a pályázati határidő (2026. augusztus 7.) lejártát követő 30 napon belül hallgatja meg, majd a pályázatokról a fenti szakbizottság véleményét mérlegelve Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) dönt.   A pályázat elbírálásának határideje: a szakmai bizottság véleményezését követően a Közgyűlés soron következő ülése. A Könyvtár igazgatói munkakörének betöltéséhez a kultúráért felelős miniszter egyetértése is szükséges. A pályázat elbírálásáról a pályázók a Közgyűlés döntését követően kapnak értesítést.
Tovább

Villanyszerelő

A Szegedi Sport és Fürdők Kft. VILLANYSZERELŐmunkakörbe keres munkatársat Feladatok: üzembiztos működéséhez szükséges villamos hálózat zavartalanságának biztosítása; tervszerű megelőző karbantartás és a felmerülő hibák szakszerű javítása; a berendezések hibáinak kijavítása, elektronikus alkatrészek cseréje; azonnali elhárítást igénylő meghibásodások, áramköri szabálytalanságok elhárítása; fényforrások cseréje a helyszínen (magasban végzett munka); munkabiztonsági ellenőrzések elvégzése, rajzolvasás, nyilvántartások vezetése; az időszakos uszodasátor állításkor és bontásakor aktív részvétel (az elektromos berendezések le–és felszerelése) Az ideális jelölt: alapfokú műszaki végzettség; vonatkozó jogszabályok, szabványok, előírások ismerete; szakszerű, felelősségteljes munkavégzés; jó fizikai erőnlét és állóképesség; 1-3 év szakmai tapasztalat; Az állás betöltéséhez előnyt jelent: villanyszerelő vagy épületvillamossági szerelő végzettség; erősáramú berendezés szerelő végzettség; vonatkozó jogszabályok, szabványok, előírások ismerete; szakszerű, felelősségteljes munkavégzés; jó fizikai erőnlét és állóképesség; 1-3 év szakmai tapasztalat; Munkaidő:  teljes munkaidő, egyenlőtlen munkaidőbeosztás, napi 12 órás munkavégzés Munkavégzés helye:  Szeged Sport és Fürdők Kft. létesítményei Jelentkezés: e-mail: allas@szegedsport.hu  személyesen: 6726 Szeged, Temesvári krt. 33. Fsz. 13. iroda  
Tovább

Uszodamester

A Szegedi Sport és Fürdők Kft. USZODAMESTERmunkakörbe keres munkatársat Feladatok: biztosítja a medencetér, a szaunák és egyéb wellness elemek állandó személyes felügyeletét; gondoskodik az uszoda nyitásra történő előkészítéséről, az uszoda üzemelésének felügyeletéről és ellenőrzéséről, valamint a műszak végén az uszoda zárásával kapcsolatos teendők elvégzéséről; betartja és betartatja a létesítmény házirendjét; ismeri és gyakorolja a vízi mentés szabályait és procedúráját; szükség esetén elsősegélyt nyújt; Az ideális jelölt: 37/1996 X.18 NM rendelet előírásainak megfelelő uszodamesteri, vagy úszómesteri képesítés; vonatkozó jogszabályok, szabványok, előírások ismerete; szakszerű, felelősségteljes munkavégzés; jó fizikai erőnlét és állóképesség; fegyelmezett, hatékony, önálló munkavégzés; jó problémamegoldó és kommunikációs képesség. Munkaidő:  teljes munkaidő, egyenlőtlen munkaidőbeosztás,  Munkavégzés helye:  Szeged Sport és Fürdők Kft. fürdő létesítményei (Sziksósfürdő Strand, Városi Sportuszoda, Tiszavirág Sportuszoda, Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő) Jelentkezés: e-mail: allas@szegedsport.hu  személyesen: 6726 Szeged, Temesvári krt. 33. Fsz. 13. iroda  
Tovább

Művezető

A Szegedi Sport és Fürdők Kft. MŰVEZETŐmunkakörbe keres munkatársat Feladat Műszaki csapat vezetése, támogatása, fejlesztése, irányítása; A karbantartási rendszer működtetése, felügyelete és elemzése (stratégia kidolgozása, TMK); Költségoptimalizálás, karbantartási erőforrások biztosítása; Folyamatos kapcsolattartás a műszaki igazgatósággal, rendszeres heti / havi jelentés a munkafolyamatokról, munka szervezésről; Az erőforrások elosztása a hatékony munkavégzés érdekében, munkaidő beosztás elkészítése; Folyamatváltozások esetén a műszaki munkatársak képzésének megszervezése, szükséges dokumentációk elkészítése; Karbantartási folyamatokat leíró technológiai-, műveleti- és munkautasítások elkészítésében való részvétel, dokumentációk és jelentések készítése; Költségkalkuláció, árajánlatok bekérése, üzemeltetési költségek optimalizálása, hatékonyságnövelő projektek kidolgozása; Együttműködés a társosztályokkal, folyamatos kapcsolattartás a beszállítókkal és szolgáltatókkal, rendezvények lebonyolítása során aktív műszaki támogatás; Munka-, tűz-, és környezetvédelmi előírások, belső szabályzatok betartásának felügyelete; Elemzések, kimutatások, riportok készítése. Az ideális jelölt műszaki végzettség (gépész, elektromos, víz-és csőhálózat szerelő); hasonló munkakörben szerzett 3-5 éves tapasztalat; magasfokú meggyőző készség, jó kommunikációs képesség; problémamegoldás és akcióorientáltság; MS Office ismeretek; önállóság, megbízhatóság, precizitás, stressztűrés. Munkaidő:  teljes munkaidő, egyenlőtlen munkaidőbeosztás Munkavégzés helye:  Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 24.  Jelentkezés módja: allas@szegedsport.hu e-mail címre fényképes önéletrajz megküldésével és bruttó bérigény megjelölésével.  
Tovább

Műszaki igazgatóhelyettes

A Szegedi Sport és Fürdők Kft. MŰSZAKI IGAZGATÓHELYETTESmunkakörbe keres munkatársat Feladat Műszaki csapat vezetése, támogatása, fejlesztése, irányítása; A karbantartási rendszer működtetése, felügyelete és elemzése (stratégia kidolgozása, TMK); Költségoptimalizálás, karbantartási erőforrások biztosítása; Rendszeres heti / havi jelentés a munkafolyamatokról, munka szervezésről; Az erőforrások elosztása a hatékony munkavégzés érdekében; Folyamatváltozások esetén a műszaki munkatársak képzésének megszervezése, szükséges dokumentációk elkészítése; Karbantartási folyamatokat leíró technológiai-, műveleti- és munkautasítások elkészítésében való részvétel, dokumentációk és jelentések készítése; Költségkalkuláció, árajánlatok bekérése, üzemeltetési költségek optimalizálása, hatékonyságnövelő projektek kidolgozása; Együttműködés a társosztályokkal, folyamatos kapcsolattartás a beszállítókkal és szolgáltatókkal, rendezvények lebonyolítása során aktív műszaki támogatás; Munka-, tűz-, és környezetvédelmi előírások, belső szabályzatok betartásának felügyelete; Elemzések, kimutatások, riportok készítése. Az ideális jelölt felsőfokú műszaki végzettség; hasonló munkakörben szerzett 3-5 éves tapasztalat; magasfokú meggyőző készség, jó kommunikációs képesség; problémamegoldás és akcióorientáltság; MS Office ismeretek; vonatkozó jogszabályok, szabványok, előírások ismerete; önállóság, megbízhatóság, precizitás, stressztűrés. Munkaidő:  teljes munkaidő, kötetlen munkarend Munkavégzés helye:  6726 Szeged, Temesvári krt. 33. Jelentkezés: allas@szegedsport.hu e-mail címre fényképes önéletrajz megküldésével és bruttó bérigény megjelölésével.  
Tovább
összes álláshirdetés