Szeged címerének története

Letölthető honlapunkról

szeged_cimerÁlló, kékkel és arannyal hasított reneszánsz pajzs. Jobb oldali, kék mezejében két jobb haránt ezüst pólya helyezkedik el. A bal oldali arany mezőben kiterjesztett szárnyú, balra néző, fegyverzett fekete félsas karmában aranyos jogart tart.
A pajzs felső élén zárt rostélyú, szembe néző, ezüst harci sisak található, nyakában arany szalagon arany medalion. A sisakon nyitott, ötágú (három levél között két gyöngy) rubinokkal és zafírokkal díszített, arany leveleskorona van, a sisakdísz zöld talajon álló, jobbra lépő ezüst bárány.

A foszlányok: jobbról vörös és ezüst, balról kék és arany.

 

Szeged területén már a római korban tábor állt (Partiscum), de a honfoglaló magyarság névadási gyakorlatát követő neve mutatja településének magyar eredetét. Királyi birtok, sólerakat, a tatárjárást követően megyeszékhely, lakói hospesjoga (1247) lassan szabad királyi városi kiváltsággá fejlődik (1498). A török időkben erősség és szandzsák székhely. A török kiűzése után a szegediek kiharcolják ismét a szabad királyi város rangját, amelyet lll. Károly 1719. május 21-én újít meg.

A város kiváltságlevelében megfogalmazzák címerének leírását is: “álló, hasított katonai pajzs, jobb felén két folyó – a Tiszát és a Marost jelképezve – kék mezőben fut és folyik alá, a pajzs bal oldalán felezett sas kiterjesztett szárnnyal, lába karmával aranyos jogart tartva ezüst mezőben, természethűen lefestve látható … a pajzson épp csak ráhelyezett rostélyos vagy nyitott katonai sisak van királyi diadémmal, és egy a korong felett álló ezüst bárányt díszként elővezetve… a sisak csúcsáról innen (jobbról) ezüst és vörös, onnan (balról) pedig arany és kék foszlányokkal vagy szalagokkal” ékesített. Az eltérés a bal mező esetében szembeötlő, hogy ez mikor következett be, nincs adatunk rá, de az 1993-ban kiadott ” Szeged város jelképeiről ” szóló közgyűlési rendeletben már úgy szerepel.

Szeged címere is, miként minden jól megfogalmazott szimbólum, a város fejlődésének vezérfonalát mutatja.
A ma használatos címer töredékes prototípusát egy 1704-ben állítólag a Tiszából kihalászott, megrongált pecsétnyomón láthatjuk ” Sigillum Regiae [Civitatis Se]gediensis * A. 1200 * ” körirattal. A pecsét nyilvánvalóan hamisítvány, amelyet a hajdani szabad királyi városi jogállás visszaszerzését célzó bizonyítéknak szántak.
Szeged már az államalapítás korában fontos település volt, mint az Erdélyből leúsztatott királyi só tárolásának és elosztásának központja, tehát királyi népek lakták, akik a ius nullius (ami senkié, az a királyé) jogelve alapján az egész Duna-Tisza közi homokhátságon (sabulum) szabadon legeltethettek. A kunok betelepítésével ez a kiváltságos helyzet erősen csorbult, ám mindkét folyómentére áhítozó szegediek szemében célszerűnek tűnt szimbolikusan – a két folyót jelképező két haránt ezüst pólyával – kifejezni igényüket e területekre.

Az első ismert városi nagypecsétjén (1474) Zsigmond pénzeinek sasos veretképe szerepel, és körirata ” Szeged város pecsétje a sassal ” ( cum Aquilla).
A legelővesztést kivédendő, Szeged városa Mátyás királlyal, II. Ulászlóval és másokkal többször is írásba foglalva megerősíttette legeltetési jogait.

Végül 1498 pünkösdjén II. Ulászló a hőn áhított szabad királyi városi rangra emelte Szegedet. Címeréül valószínűleg elismerte hallgatólagosan az említett nagypecséten megjelenített sast. (Nem lehetett ez tőle idegen, hiszen az ő címerének is domináns eleme a sas).
A XVII. század közepén a nádor bérleti díjat követelt a kun puszták használatáért. És ismét felmerült az eladományozások lehetősége. (1702-ben, amikor az uralkodó elzálogosította a kun pusztákat a Német Lovagrendnek) A Tiszai Militia Szegeden és Szabadkán állomásozó tisztjei, akik maguk is bekapcsolódtak a ridegmarha-tartásba s az akkor Szegedre települt csanádi püspök is ki kívánta terjeszteni joghatóságát a városra.

Ezért került – a korai városcímereknél szokatlanul – harci sisak a címerpajzs fölé, annak kivédésére, hogy a város katonai “megszállása” állandósuljon, és sisakdíszül a szabad papválasztás jogát is jelképező, “Isten Báránya” (agnus Dei) a püspöki jogigények ellen.
VI. Károly császár Luxemburgban 1719. május 21.-én adta ki Szeged szabad királyi jogállását megerősítő diplomáját, benne a város “megújított” címerének festett képével és leírásával.

A címerleírást készítette:
Dr. Szegfű László,
a történettudományok kandidátusa, főiskolai tanár