Egyesületek

Szeretetláda Karitatív Egyesület


A szegedi Szeretetláda Karitatív Egyesület ugyan alig másfél éves fennállásra tekinthet vissza, de az egyesületet megalakítók több mint hat éve tekintik küldetésüknek az elesettek, rászorulók segítését.

A három nyilvános élelmiszeradományozó ládánk („szeretetládák”) működtetésével igyekszünk elérni, hogy rászorulók naponta élelmiszerhez jussanak. Tevékenységünk azonban ennél sokrétűbb: szükség szerint és a lehetőségeinkhez mérten sokgyermekes családokat vagy nehéz körülmények között élőket támogatunk:

  • az adományozóktól kapott tartós élelmiszerekből összeállított csomagokkal,
  • egyéb adományokkal: tartós fogyasztási cikkekkel (kályha, mosógép, televízió, számítógép, bútorok stb.) vagy ruhaneműkkel (főleg gyermekruhákkal),
  • rendszeres melegétel-osztással,
  • nagycsaládos programokkal (pl. látogatás a Vadasparkban, tiszai hajókirándulás).

Tevékenységünket önkéntes segítők bevonásával végezzük és együttműködve más szervezetekkel, többek között a Szegedi Tudományegyetemmel is. Az egyesület kizárólag a tagdíjakból és az adományokból működik és tartja fönn magát, egyelőre semmilyen egyéb, önkormányzati vagy állami támogatást nem kapunk.

Elérhetőségeink:

https://www.facebook.com/SzeretetladaSzeged

www.szeretetláda.hu

info@szeretetláda.hu