Egyesületek

SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete – Szegedi Ifjúsági Ház


Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete privát alapokon álló, politikai és felekezeti elkötelezettségtől mentes, az otthonukat vesztett gyermekek felkarolása céljából életre hívott szervezet.


Az SOS keretein belül megfogalmazódott, hogy utógondozási helyekre is szükség van, így a falvak meghosszabbított kezeként, 1994-ben, megnyitotta kapuit az első ifjúsági ház Szegeden.




A kezdetekhez képest nagyon sok szempontból változott a ház jellege, hangulata és belső szabályrendszere. Az évek folyamán egyre otthonosabbá vált, kialakult egyedi stílusa, közös erővel és a fiatalok segítségével megújult kívül-belül egyaránt. A közös festés, csinosítgatás a sok felszabadult, vidám percen kívül megadta azt az érzést, élményt is, hogy mindannyian részt vehetünk az életterünk kialakításában, együtt törekszünk a változásokra, a jobbra. Így szívesebben vigyáznak az általuk megálmodott szobára, a tárgyakra, melyekkel berendezték azt. Mivel mindenkinek személyes kötödése van, nem okoz senkinek se fennakadást, hogy segítsen a ház körüli teendőkben. Az együtt végzett munka kapcsán leképződik, hogy milyen feladatok várnak majd rájuk, amikor saját családot alapítanak.


Fontosnak tartjuk, hogy fiataljaink minden tekintetben rákészüljenek az életre, és tisztában legyenek azzal, milyen lehetőségeik vannak, amikor kikerülnek a rendszerből. Ennek érdekében nagy súlyt fektetünk a tanulószobai rend betartására, mely hosszú távon azt a célt szolgálja, hogy neveltjeink piacképes szakmához jussanak. A kikerülő fiatal felnőttjeink egyre nagyobb arányban mondhatják el magukról, hogy saját lakással, családi házzal rendelkeznek. Ez a folyamatosan félrerakott megtakarításoknak is köszönhető, melyek segítségével megtanulnak felelősen bánni a pénzzel.


Intézményünk külső férőhelyeket is fenntart. Ezekbe az albérletekbe olyan fiatalok költözhetnek, akik kellő komolysággal és megbízható önállósággal állnak hozzá a felnőtt élethez, illetve állandó munkahellyel rendelkeznek. Aki megtapasztalta ezt a nehézségeivel mégis szép, hiszen független utat, nagyobb eséllyel indul el megvalósítani saját elképzeléseit.