Alapítványok

ÁGOTA Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány)


2006- ban X. alkalommal megrendezésre kerülő Állami Gondoskodásban Élők Országos Találkozója, azaz X. jubileumi ÁGOTA Tábor alkalmából minden érdeklődőt, segíteni akaró és tudó embert szeretettel várunk.


Érdeklődni a fenti elérhetőségek bármelyikén lehet.


 Az alapítvány országos tevékenységi körben az állami gondoskodásban élő és a veszélyeztetett fiatalokat segíti a következő módon: biztosítja a célok érdekében tevékenykedő szakemberek, segítők és egyéb közreműködők szakmai képzését, munkáját, valamint elsődlegesen az állami gondoskodásban élők és a veszélyeztetett fiatalok pénzbeli, tárgyi és erkölcsi támogatását. Az ország 12 megyéje 26 gyermekotthonának nyújtunk rendszeresen ilyen jellegű segítséget.


Az ÁGOTA Alapítvány által az alapító okiratban megfogalmazott célok megvalósítása érdekében az elmúlt évben a következő tevékenységet folytatta:


Évközi munka: Az ország 10 gyermekotthonában tanév közben megvalósuló élményjellegű programok, melyek egyrészt a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltésére, másrészt személyes fejlesztésükre irányulnak. Megalakulásunk óta számos regisztrált programot valósítottunk meg az évközi munka keretében, több mint 400 gyermek részvételével.


Állami Gondoskodásban Élő Fiatalok Országos Találkozója: önkéntes csoportunk már 9 alkalommal szervezte meg ezt a rendezvényt. Erre 12 megye 26 gyermekotthonából szoktunk résztvevőket hívni. A találkozó 10 napos, élményprogramokba ágyazott, szakmai segítő programokból álló programsorozat, melyet 2005-ben már kilencedik alkalommal hívtunk életre, 130 gyermek és 70 munkatárs részvételével. Szakmai programok:


„Életre születtem” Utógondozói Program: Az állami gondoskodásban élő, kikerülés küszöbén álló fiatalok önálló életkezdéséhez nyújtunk gyakorlati és lelki segítséget egy hosszú hétvégés program során.


ÁGOTA Komplex Pedagógiai Program: Roma fiatalok esélyegyenlőségéért működő nevelési program, mely szociálterápiás szerepjátékkal, konfliktuskezelési gyakorlatokkal és videós viselkedésfejlesztéssel javítja a roma fiatalok beilleszkedési esélyeit. Eddig 8 gyermekotthon vett benne részt.


Játszóházi programok: Alapítványunk Szegeden működtet egy játszóházat hátrányos helyzetű fiataloknak. A Játszóház a hét hat napján tart nyitva és a következő ingyenes szolgáltatásokat nyújtja a betérőknek: ping-pong, csocsó, darts, társasjáték, kézművesség, tini teadélután, filmklub, nevelési szaktanácsadás, önsegítő csoport, asztalifoci, ruha-és játékbörzék, közösségi programok, egyéni támogatások. Regisztrált klubtagságunk 153 fő. 2003-ban 203, míg 2004-ben 247 napon tartottunk nyitva. A nyitvatartási napok kb. 50 %-án az alapszolgáltatáson kívül extra programokat is szerveztünk a fiataloknak.


Munkatársképzések és –találkozók: alapítványunk folyamatosan képezi a nálunk tevékenykedő önkénteseket. Önkénteseinket és a nyilvánosságot félévente munkatárs-találkozón tájékoztatjuk.


Alapítványunk általános megbecsülésnek örvend a gyermekvédelemben. Rendszeres kapcsolatunk van az általunk támogatott intézetekkel, gyakran kérnek tőlünk konkrét, egyénekre szóló segítséget is, nem egyszer egész csoportokat, lakásotthonokat bíznak önkénteseinkre. A Játszóház körzetében működő gyermekjóléti szolgálattal közösen megosztva segítjük a fiatalokat, aktív részesei vagyunk a körzet gyermekvédelmi és szociális jelzőrendszerének. Működésünk során már számos civil szervezet kért tanácsot és konkrét segítséget megalakulásához, működéséhez.


ÁGOTA Kutatás: 2004-ben indítottuk el átfogó országos kutatásunkat, mely a magyar állami gondoskodásban élő gyermekek és fiatalok élethelyzetének minél alaposabb megismerését tűzte ki célul. Az idei év elején a hosszas és alapos szervezés után elindítottuk kutatásunk első részfázisát is.


A kutatás képezi alapját a későbbiekben kidolgozandó pedagógia módszertanunknak.